,,Álmok, melyek messze repülnek,
szívünk, mely útra kel.
S visszhangot verve a sötét helyeken,
örök kárhozatra ítélik mindet el..,,
--Latifah--
Én megpróbáltam! Papírra vetettem az érzéseimet, bár nem versek formájában, hanem úgy igazából kiírtam magamból azt, ami nagyon zavart és már nem tudtam magamban tartani. Mondanám, hogy jobban éreztem magam, viszont azzal hazudnék, de hát próba szerencse nem? Egyszerűen annyi minden kattogott a fejemben, hogy lehetetlen volt bármit is megérteni belőle, így csak egy dolog maradt... a zene! Ez az egy dolog van ami soha semmilyen körülmények között nem fogja cserbe hagyni az embert. Most lehet, hogy önzőségnek fog tűnni, de az ember egy idő után belefárad az adásba. Nem tárgyi dolgokra kell gondolni, hanem a szavakra. Azokra a szavakra melyekre az emberben örök nyomot hagynak, vagy hagynának ha el lennének mondva. Igazából sosem kérsz sokat csak az őszinteséget és bizalmat! Ez annyira sok lenne? Helyette ennek az ellentettjét kapod, és azt is csak távolról, mert miért ne. Csak az a baj, hogy hiába erőlködsz, nem lesz jobb, és csak neked fog fájni, és ezzel egy baj van.... Az, hogy egy idő után bele fogsz fáradni a folytonos mosolygásba, amit nem érdemelnek meg. Így azt mondom, hogy szépen sorban el kell engedni az illetőket, had menjenek a saját útjukon, nem kell több időt elpazarolni felesleges dolgokra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése